Emlékszem amikor először megláttuk a szőlőlugasokat a kertben. Talán ősi borász család sarjainak vére kezd úgy bizseregni, mint a miénk akkor. Mivel soha semmilyen kapcsolatunk nem volt a szőlővel, és mostanság már italával is alig, az érzést, a természetben, a szőlőben, és a borban rejlő szeretet magyarázhatja csak. Vagy talán az az életerő, ami ebben a növényben tombol. Mert a szőlő egy nyár alatt olyan mértékben igyekszik az ég felé törni, az almafák, és bodzabokrok hátán, hogy úgy igazán csak ollóval lehet őt szeretni. Harc volt, de a célunk egy volt. Így mire eljött az augusztus, csendesen érlelte bíborszínű fürtjeit. Megzabolázva, de méltósággal.
Eljött a szüret. Továbbra sem tudom miért olyan mesés ez a folyamat, de csodás élmény volt. Szedtük, szemeztük, törtük, préseltük, fokoltuk és ha csak ez a felcsillanó, varázslatos szín lett volna a jutalom, már akkor is megérte volna!
Másnap már 'indult' a must, majd zajos forrásba kezdett. Elfoglalta felséges helyét a pincében, és most már csak bízunk benne, hiszünk benne, szeretjük...
Másnap már 'indult' a must, majd zajos forrásba kezdett. Elfoglalta felséges helyét a pincében, és most már csak bízunk benne, hiszünk benne, szeretjük...
Alig egy hónappal később a bor olyan fűszeres illatot kapott, hogy csoda a közelében lenni. Átfejtettük, most a pincében egy kicsit még készül nemes szerepére. Kilenc liter vár palackozásra...
Egy próba töltés, a saját címkés palackba. Szeretjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése