Első karácsonyunk a házban

Mézeskalács

Reggel  két órát töltöttem el kint a fenyő ágaimmal, amiből nekem soha, semennyi nem elég...
Hideg volt, és csak éledtem, tisztultam, örültem, lélegeztem, és olyan könnyűnek éreztem magam, hogy szinte lebegtem az éles levegőben.

Fenyőág volt bőven, a hétvégi fa vásárlás alkalmával finoman megérdeklődtem, vásárolhatnék-e abból a fenyőág kupacból, ami olyan csábítóan illatozott előttem.
Vigyek nyugodtam, mondta a  kedves, csendes, fiatal, semmi kereskedő mentalitást nem hordozó fiú. Veszek. Vennék, mert sok kellene...   Vigyek nyugodtan bármennyit. Hogy bááármennyit?  Jó, de akkor veszem. Nem, vigyem. Megadtam magam, és két óriási, de tényleg óriási kupacot kiválogattam. Egyet én vittem, egyet a férj, és piruló arccal, még mindig bizonytalanul elindultam, hogy akkor... akkor vinném..., nem baj, hogy ennyi? Nem, viszek én is, mondta jókedvűen. Á, ne, messze állunk. És tényleg. Nagyon messze álltunk. Messze, mert megtehettük, a választott fát ingyen kiszállítják...   Nem baj, viszek, és szedett még egy ugyanolyan hatalmas  kupacot, és hozta...

Ez a reggel tehát az ágakról szólt, és valahol a fenyőárus  fiúról.

Amikor ezen való mélázásomból  a szomszéd asszony köszönése, és a kerítésen átadott tányér kocsonya, 'ébresztett', már kezdtem nagyon szeretni az egész napot, az egész telet, és az egész életemet. Amíg mi beszélgettünk, elkezdett szállingózni a hó. Majd a szállingózás egész délelőtt tartó, szelíd havazássá alakult.

Ez a nap lett a mézeskalács sütés napja, és a karácsonyi időszak hivatalos megnyitása...


Az illat, ami birtokba vette a házat... szinte úszni lehetett benne, testet, lelket füröszteni, piros pofijú gyerek kezét megmelegíteni, aki két tepsi szívecske, csillag, hóember, na és  egy nyuszi kiszúrása között rohangált odakint a hóesésben.

Tudom, a díszítés... Lesz majd olyan is, de én így szeretem, az egyszerű szépségében. Így olyan békés. Jól megsülve, hogy a puha mézeskalács szélén ropogjon a méz olvadt aromája...

És a decemberi porcukor szórás, ha már sütünk.

Ez a nap is eljött...

Egy kis gyerek szórakoztató

És nem mellesleg az én 7 éves fiam, érdemben végig sütötte velem a karácsonyt, nem játszva, pacsmagolva, úgy csinálni mintha... Sütött! Kevert, szaggatott, nyújtott, sajtot szórt. Bátran kijelenthetem párhuzamosan készültek a sütemények! <3 <3

Közben értek ilyen apróbb balesetek.... :D :D

Valaki megkérdezte nem kellene-e megfelezni... De én inkább majd minimum megduplázni szeretném! :D

Az új év pedig jégbe zárva konzerválta nekünk ezt a karácsonyi mámort, hogy még sokáig ne legyen vége...














Szép kilátások az új évre! :D
Még mindig úgy érzem, csak álmodom, hogy ez az én étkezőm...






Imádott kertünk téli csodaruhájában<3

(Az előzmények)

Ez a bejegyzés egy hónap múlva nyer igazán értelmet, és bővül  végleges formájára, de ha a férj novemberben vágja le a hatalmas fenyőfánk egyébként a szomszéd ház tetejére lógó ágait, hát akkor novemberben van a dekorálás, és pont.

Így a korai időpont ellenére elkezdődött a kert, az udvar, és az ablakok ünneplőbe öltözése, és én nem is bánom ezt annyira... :)

Szüret, avagy készül a 'Pilisi rubin'!

Emlékszem amikor először megláttuk a szőlőlugasokat a kertben. Talán ősi borász család sarjainak vére kezd úgy bizseregni, mint a miénk akkor. Mivel soha semmilyen kapcsolatunk nem volt a szőlővel, és mostanság már italával is alig, az érzést, a természetben, a szőlőben, és a borban rejlő szeretet magyarázhatja csak.  Vagy talán az az életerő, ami ebben a növényben tombol. Mert a szőlő egy nyár alatt olyan mértékben igyekszik az ég felé törni, az almafák, és bodzabokrok hátán, hogy úgy igazán csak ollóval lehet őt szeretni. Harc volt, de a célunk egy volt. Így mire eljött az augusztus, csendesen érlelte bíborszínű fürtjeit. Megzabolázva, de méltósággal. 

Eljött a szüret. Továbbra sem tudom miért olyan mesés ez a folyamat, de csodás élmény volt. Szedtük, szemeztük, törtük, préseltük, fokoltuk és ha csak ez a felcsillanó, varázslatos szín lett volna a jutalom, már akkor is megérte volna!

Másnap már 'indult' a must, majd zajos forrásba kezdett.  Elfoglalta felséges helyét a pincében, és most már csak bízunk benne, hiszünk benne, szeretjük...

Alig egy hónappal később a bor  olyan fűszeres illatot kapott, hogy csoda a közelében lenni. Átfejtettük, most a pincében egy kicsit még készül nemes szerepére. Kilenc liter vár palackozásra...

Egy próba töltés, a saját címkés palackba. Szeretjük!

Hogy mi köze van Párizsnak a házhoz?

Talán Párizsért rajongani közhely, de ettől még nem lesz ez bennem másképp…

Szerettem előtte, szerettem akkor, és szeretem ezután is.  

Nem, nem láttunk mindent.

Mi csak egy kávét akartunk inni Párizsban, csak sétálni, reggel bagettet venni, mintha minden reggel ezt tennénk, nevetni, kéz a kézben belélegezni a francia illatokat. Egy kicsit lakni a Rue Saint-Dominique-en,  egy pici, kopott de drága hotelben. Épp amilyet kerestem, valami ízt, valami igazit, egy réteg „koszt” ami elmondja a rózsás tapétába ivódott francia mesét…  

Az utolsó séta során egy kulcstartó csusszant a zsebembe. A 'szuvenyír'. Egy darabka ebből a mámorból otthonra, mert az mindig velem lesz, nap mint nap, amikor nyitom, zárom az ajtót, ahogy bedobom a táskámba, utaztatom, hozom -viszem mindenhová.  Alig vártam, hogy felavassam! 

Ennek 5 éve már. Azóta egyszer sem nyitottam, zártam vele, egyszer sem dobtam a táskába, és sehová sem vittem magammal. Mire hazaértünk, már éreztem, hogy ez majd „annak” a háznak lesz a kulcsán. „Annak” a háznak, amiről akkor még csak álmodtam, anélkül hogy bármi realitása lett volna.

Azóta 'A ház' is megérkezett. Mától ezzel nyitom az ajtaját...

A Sparhelt konyhája.

Új családtag, a sütő, akinek melege máris sülő kenyér illatával tölti be a házat... Csakis ő kellett nekem, rusztikus, robusztus, fizimiskája magáért beszél. Ő és  én egymásnak lettünk teremtve! Ezt az érzést csak erősítette, ahogy az áruházban egy lopott percig még bámultam egy sparheltet, ezzel el is engedve azt a hóbortos gondolatot, mi lenne ha... Így kézen fogva hazasétáltam a szuperszónikus szerzeménnyel, aki utópisztikusan kényelmes, és egyszerű főzéssel hálálta meg...