A sparhelt. Mi más szimbolizálhatná ennél jobban, amit a frissen birtokba vett ház, és az azzal kapott életforma jelent számomra. A meleget, a családot, a sütemény illatát, a vidék ízét, a hagyományt, a gyökereket. A sparhelt blogba minden beleillik, öröm, bánat, a vidék, az evés, a kert, az évszakok, a színek, a szív és a lélek...

Oldalak

2016. november 21., hétfő

Első karácsonyunk a házban


Mézeskalács

Reggel  két órát töltöttem el kint a fenyő ágaimmal, amiből nekem soha, semennyi nem elég...
Hideg volt, és csak éledtem, tisztultam, örültem, lélegeztem, és olyan könnyűnek éreztem magam, hogy szinte lebegtem az éles levegőben.

Fenyőág volt bőven, a hétvégi fa vásárlás alkalmával finoman megérdeklődtem, vásárolhatnék-e abból a fenyőág kupacból, ami olyan csábítóan illatozott előttem.
Vigyek nyugodtam, mondta a  kedves, csendes, fiatal, semmi kereskedő mentalitást nem hordozó fiú. Veszek. Vennék, mert sok kellene...   Vigyek nyugodtan bármennyit. Hogy bááármennyit?  Jó, de akkor veszem. Nem, vigyem. Megadtam magam, és két óriási, de tényleg óriási kupacot kiválogattam. Egyet én vittem, egyet a férj, és piruló arccal, még mindig bizonytalanul elindultam, hogy akkor... akkor vinném..., nem baj, hogy ennyi? Nem, viszek én is, mondta jókedvűen. Á, ne, messze állunk. És tényleg. Nagyon messze álltunk. Messze, mert megtehettük, a választott fát ingyen kiszállítják...   Nem baj, viszek, és szedett még egy ugyanolyan hatalmas  kupacot, és hozta...

Ez a reggel tehát az ágakról szólt, és valahol a fenyőárus  fiúról.

Amikor ezen való mélázásomból  a szomszéd asszony köszönése, és a kerítésen átadott tányér kocsonya, 'ébresztett', már kezdtem nagyon szeretni az egész napot, az egész telet, és az egész életemet. Amíg mi beszélgettünk, elkezdett szállingózni a hó. Majd a szállingózás egész délelőtt tartó, szelíd havazássá alakult.

Ez a nap lett a mézeskalács sütés napja, és a karácsonyi időszak hivatalos megnyitása...


Az illat, ami birtokba vette a házat... szinte úszni lehetett benne, testet, lelket füröszteni, piros pofijú gyerek kezét megmelegíteni, aki két tepsi szívecske, csillag, hóember, na és  egy nyuszi kiszúrása között rohangált odakint a hóesésben.






Tudom, a díszítés... Lesz majd olyan is, de én így szeretem, az egyszerű szépségében. Így olyan békés. Jól megsülve, hogy a puha mézeskalács szélén ropogjon a méz olvadt aromája...









És a decemberi porcukor szórás, ha már sütünk.







Ez a nap is eljött...











Egy kis gyerek szórakoztató

És nem mellesleg az én 7 éves fiam, érdemben végig sütötte velem a karácsonyt, nem játszva, pacsmagolva, úgy csinálni mintha... Sütött! Kevert, szaggatott, nyújtott, sajtot szórt. Bátran kijelenthetem párhuzamosan készültek a sütemények! <3 <3






Közben értek ilyen apróbb balesetek.... :D :D



Valaki megkérdezte nem kellene-e megfelezni... De én inkább majd minimum megduplázni szeretném! :D







Az új év pedig jégbe zárva konzerválta nekünk ezt a karácsonyi mámort, hogy még sokáig ne legyen vége...














Szép kilátások az új évre! :D
Még mindig úgy érzem, csak álmodom, hogy ez az én étkezőm...






Imádott kertünk téli csodaruhájában<3








































(Az előzmények)

Ez a bejegyzés egy hónap múlva nyer igazán értelmet, és bővül  végleges formájára, de ha a férj novemberben vágja le a hatalmas fenyőfánk egyébként a szomszéd ház tetejére lógó ágait, hát akkor novemberben van a dekorálás, és pont.

Így a korai időpont ellenére elkezdődött a kert, az udvar, és az ablakok ünneplőbe öltözése, és én nem is bánom ezt annyira... :)